Szakértőnk

Közbeszerzési tanácsadó szakértőnk

dr. Torma Judit – vezető közbeszerzési tanácsadó, ügyvezető

Hitvallásom, hogy a közbeszerzés nem egy szükséges rossz, hanem jól alkalmazva egy biztos vonalvezető a sikeres beszerzéshez.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végeztem 2005-ben cum laude minősítéssel, 2010-ben jogi szakvizsgát tettem. Szakmai pályafutásomat Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata Jogi Csoportjánál kezdtem 2003-ban jogi előadóként. Majd 2005-től a már Közbeszerzési Csoportnál tanácsosként folytattam. Újbuda Önkormányzatának közel 10 évig hatályban lévő közbeszerzési szabályzatának elkészítésében meghatározó szerepet kaptam. 2007-ig több mint 30 eljárás teljes körű lebonyolításában vettem részt.

2007 szeptemberétől a Synergon Informatika Nyrt. pályázati munkatársaként ajánlattevői oldalon kamatoztattam tudásomat. Évente körülbelül 30 részvételi jelentkezés illetve ajánlat elkészítéséért voltam felelős. Többek között olyan nagy közbeszerzési eljárásokban vehettem részt, mint: az elektronikus útdíjbeszedő rendszer („toll collect”, részben angol nyelven), az MTV új székházának IT beruházása, Budapest Gyógyfürdői beléptető rendszere, a BKV informatikai rendszerének támogatása outsourcing keretében (FUTÁR projekt), „TÉBA” projekt.

Az S&G Consulting Kft. alkalmazott közbeszerzési tanácsadójaként Kecskemét Megyei Jogú Város közbeszerzéseinek lebonyolítása volt a fő feladatom. Itt ismerkedhettem meg az akkor újdonságnak számító helyben központosított közbeszerzési rendszer működésével.

A Nessum megalakulása óta ügyvezetőként és közbeszerzési szakértőként működöm közre a cég tevékenységében. Klasszikus és közszolgáltatói szektorban is bonyolítok eljárásokat olyan ajánlatkérők számára, mint pl. Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, Hungarocontrol Zrt. Tapasztalattal rendelkezem európai uniós forrásból megvalósuló beszerzések lebonyolításában és részbeni projektfelügyeletében (pl. VEKOP-2.3.3.-15-2016-00012 www.rppa.hu). Ajánlattevőként a beszerzési tárgyak széles körére történő ajánlattételben támogattam már ügyfeleimet, klasszikus szolgáltatásoktól egészen a műtárgyak adásvételéig.

2007-ben közbeszerzési referens vizsgát tettem. Azóta már magam oktatom és vizsgáztatom a következő generációt. Angol nyelven is állok rendelkezésére.

Referenciáink

Ajánlatkérők


Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet
Belváros-Lipótváros Közterület-Felügyelet
Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal
Forster Központ (műemlékvédelem)
Belváros-Lipótváros Városüzemeltető Kft.
Fadd Nagyközség Önkormányzata
Katolikus Szeretetszolgálat
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház
Szentes Város Önkormányzata

Ajánlattevők


Attraktív-Kert Kft.
Show & Game Kft.
Grontmij Canor Kft.
IP Systems Kft.
Audmax Broadcast Kft.
EasTron Kft.
Johnny van Haeften Ltd.
Carlton Hobbs LLC
Navitasoft Zrt.
INOESY S.r.l.

Kapcsolat